Author: Dr. Horváth Anikó

20 éve élettársak vagyunk a gyermekem anyjával/apjával. Mit örököl a halálom esetén az élettársam?

A rövid válasz az, hogy végrendelet nélkül semmit! Sokan tévesen azt gondolják, hogy az élettárs ugyanúgy örököl, mint a házastárs, ez azonban nem így van. A Polgári Törvénykönyv szerint az örökhagyó élettársa nem törvényes örökös, így az élettárs csak végrendelet

Változnak az árfeltüntetés szabályai! – Május végével lépnek hatályba a hamis akciókat megakadályozó új fogyasztóvédelmi rendelkezések!

2022. május 28-tól akciós ár feltüntetése esetén a kedvezményt az adott termék akció előtti 30 napos időszakon belüli legalacsonyabb árához lehet csak viszonyítani. Ezzel a szabályozással próbálják kivédeni a kereskedők ár zsonglőrködését. Amennyiben jogi kérdése van, vagy jogi segítségre van

Biztosított és karban tartott végakarat – Húsz százalékkal többen készítettek tavaly végrendeletet

Akár milliók is múlhatnak azon, hogy 2014. március 15. előtt vagy után végrendelkeztük. Ekkor lépett ugyanis hatályba az új Polgári Törvénykönyv, mely többek között a kötelesrész mértékét a kötelesrész alapjának addigi 50%-áról egyharmadára csökkentette. Ez azonban csak a 2014. március